A régi Aszód egy ékszerdoboz volt. Egy kisváros, melynek híres gimnáziummal, repülőgépgyárral, kastélyokkal, zenepavilonnal rengeteg érdekességgel. Meseország hercege talán a fénykor legvégét élhette meg. A kastély, az abban helyet kapott Zeneiskola életnek alapja. Itt szerette meg a hangszereket, a komolyzenét, a kóruséneket.
Nemcsak az emlékeket hozta magával. A légkört, a tiszteletet, a vágyat is. Burkus őrként megtartani azt, ami ez az iskola adott. Így lett névadója Meseország zenepavilonjának a felejthetetlen Gábor bácsi, kap egy állandó részt a kiállításon Edit nénivel és a többi mély emlékű aszódi pedagógussal.
